Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Borbély Károly: Fénybe írott üzenetek

2008.03.09

Fénybe írott üzenetek

Néhány gondolat Varga György művészetéről.

 

 

     A Szigetköz gyereke, akit Mártély csonka fűzfái, szunnyadó-fénylő holtágai, s – a töltés másik felén – tanyavilága, annak emberszerető, egyenes derekú és lelkű lakói fogadtak a nyári művésztelepek tanulóéveiben. Ott ismerkedtünk meg és jártuk a vidéket, hallgattuk a jó mestereket, korrigáltuk barátian őszinte szóval segítve, kritizálva egymást.

      Mintha mindez arra lett volna való, hogy ráébredjünk, a mi gyökereink mélyen a Szigetköz szívéből táplálkoznak.

      A művészet a legmagasabb rendű eszköze és módszere az önismeretnek. Önismeretünk egy jelentékeny fokozata az, amikor tudatára ébredünk a szülőföldhöz tartozásnak. Megértjük, hogy a hazai vizek és a fűzfák másként fénylenek. Ez a zöld, s a part szürkéje, simogató okkerei nálunk mást jelentenek. A nap fénye itt nem úgy siklik a vízen és a hullámokon nem úgy cikkannak a fehérek, s hogy e részletekben itt mi vagyunk jelen csakugyan. A mi hangjaink ezenmód szólalnak meg a legtisztábban. Ez a mi világunk. A művészet rátalálás. Pillanatnyi megvilágosodása az útnak és biztos sejtése az iránynak.

     Varga Gyuri érzékeny tollrajzokat készített és finom lavírozással gazdagította őket, a diófapác lírai, emberlelkű barnáival akkoriban. Aztán jöttek az akvarellek, amelyekben együtt él Mártély tanulsága és a Szigetköz lelke. Ezekből hallik ki talán a legtisztább beszéde a képnek. Sokarcúan mutatják ember és táj szintézisét, s megértésről vallanak az érzelmek legmélyebb szintjén illeszkedve.

     Az indigó és a levegősen fénylő nápolyi sárga, a villanó fehérek és a lágy barnák, a tisztán megcsillanó kékek és a néhol fojtott, máshol vad tűzzel vibráló vörösek széles skálája zenél lapjain. Gyengéd érzések és indulat, enyhe hajnali fuvallatok és vad szelek jól megférnek színeiben, gesztusaiban.

     Varga Gyuri lelkének tájait segít megjeleníteni a Szigetköz vízvilága, az akvarell, s az annak áttetsző leheletnyi anyagát életre keltő, ecsetet irányító kéz. Dinamikus, fénnyel – vízzel írt tájak ezek, amelyek az absztrakció spektrumának legtermékenyebb fázisaiban rezegnek, lélegeznek. Az ecset lendületes nyomai, a vízen fátyolosan szaladó, néhol sejtelmesen gomolygó szín már a léleknek - az emlékek, érzelmek mélységeiből áradó - üzeneteit írják.

     A születés és az elmúlás csodás, élettel teli, örök harca alkotásaiban teljes személyiségképet fest a benne, s vele élő emberről, aki a küzdelmekkel és sikerekkel, szépséggel és drámával vegyes, gazdag életpálya egy jelentős állomásán most visszatekint.

 

Ravazd, 2007. március 25.

 

Borbély Károly