Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Hatvanöt - Múzeumház - Varga György kiállítása (Joó József)

2014.02.07

A Múzeumház kiállításán az akrilok mellett akvarellek állnak sorban. Alkotójuk hatvanöt éves, tevékeny esztendőkkel a háta mögött. Erős érzésű, őszinte ember, aki hévvel és tisztességgel fogja fel feladatát, aki friss érzékenységgel van. Gyönyörködtető művek ezek, megfogja a nézőt a táj, Varga György (1947, Mosonmagyaróvár) Szigetköze.

Misztikus erőtérben vagyunk – ez lehet az első gondolata mindenkinek, aki Varga képeit meglátja, de annak is, aki az igényes katalógust átlapozza. A kiadványból idézünk, Böröndi Lajos verséből és Borbély Károly festőművész írásából: „Ég a fehér vászon: Isten megfagyott lehelete / Száraz ágak kapaszkodnak varjú lebben rájuk / Majd kiröpül a képből nem fagy bele… Néhol Egry József átszellemültsége, áhítata is eszünkbe jut egy-egy nagyvonalúan és mégis érzékenyen megoldott részletnél. Helyenként Varga György ecsetje nyomán is szakrális magasságokba emelkednek a Szigetköz motívumai. Mert őszinte, mély kapcsolat köti ahhoz a világhoz, annak szépségeihez, amelyben él. Őszinteség, tisztaság, szeretet és művészi alázat.”

Lebó Ferenc szobrászművész köszöntője hangzik a megnyitón, Szabó László gitárművész muzsikája szól, majd Nagy István polgármester (Mosonmagyaróvár) beszél örömről, hangulatról, az élettörténeti tárlatról, a számvetésre késztető évfordulóról, mondja, hozták a csodát, azt a csodát, amit Varga György lát, elhozták ebbe a csodálatos környezetbe, kiállítótérbe, a Múzeumház épületébe, a városba. Hozták a fényeket és a színeket a Szigetközből. A kiállító Mosonmagyaróvár művészeti életének meghatározó szereplője, jeles művészeti csoportok alapítója. Amit tesz, az a lélek épülésére szolgál.

Tóth István a kormányhivatal képviseletében köszönti a Szigetköz festőjét, emlegeti kreativitását, fiatalos lendületét, az ifjú művészek felkarolását, s játszik a számokkal: Varga: 65, legyen 75 is!

Székely Zoltán művészettörténész megnyitójában a művészeti élet szervezése mellett a pálya több mint negyven esztendejéről hallhat a közönség, életműről, amelynek fő vonásai ugyanazok: táj és érzelmek. Varga György bármit fest, tájakat fest, külsőt, vagy a lélek belső tájait. Az előbbi akkor szól igazán, ha a lélek ebben is megnyilvánul. Az érzelmeket nehéz szavakba önteni, nehéz képekben megfogalmazni, Varga eszköze ebben a szín, a színek rabja lett, népszerű technikát, az akvarellt találta meg hozzá, benyomásokat, érzéseket ad vissza, a lélekről van szó, lendületes foltokból építő föl képeit, a formák elmosódnak, az alkotások igényesek, az életmű egységes és egyenletes színvonalú.

A látogató tapasztalhatja, hogy a festőművész képeit nemcsak a kezével, hanem a lelkével is aláírta. Vállalja. Elfogult nézője vagyok Varga György Szigetközbe csalogató dallamú munkáinak, élmény átérezni látomásait, miközben – Csokonaival szólva – „lát és habzik az ész, a szív fél és óhajt…”

J. J.